Celebrating Queer Portland: a Conversation With Claire Rudy Foster

amikor megkértek, hogy interjút Foster a közelgő novellagyűjtemény, Shine of the Ever, én tapsolt a kezem együtt, és wigggled a székemben. Még nem találkoztunk, ami meglepő, mert mindketten Portlandben, Oregonban élünk és írunk, és sok közös barátunk van. Izgatottan vártam, hogy végre találkozhassak velük, és hallhassak a munkájukról.

a Shine of the Ever Foster második novellagyűjteménye. Az első, még soha nem csináltam ezt, hasonló polivokalitással foglalkozott a függőséggel. De ragyog az Ever ünnepli queerness. A nemek spektrumából származó karaktereket követve, valamint az LMBTQ Közösség, a gyűjtemény tükrözi az életet egy punk árnyalatú Portlandben, saját feltalálásának közepén. A kikötővárostól a fűrészárúig a jelenlegi, Portlandia utáni iterációig (tele madártetovált hipszterekkel) Portland mind karakter, mind kaleidoszkópos háttér Foster képzeletének sok pompájú folxjához. Okos, figyelmes, vicces és romantikus, Foster Portlanderei egymás életét tapossák, simogatják és tapossák, néha tudatosan, néha nem. Egyszerre érkeznek a sarkokra, vagy megosztják az ex-barátnőket, vagy átadják egymást a gazdák piacán. Az élmény olyan, mint Portlandben élni, ahol néha lehetetlen elkerülni az ismerősökkel való találkozást. Vagy pontosan ugyanabban az időben érkezik helyekre. Egy exkluzív részletet itt olvashatsz.

tehát amikor Fosterrel egyszerre érkeztünk a sarokra, majdnem pontosan öt perccel az interjú tervezett időpontja előtt, az egy jelnek tűnt. Perceken belül olyan kényelmesen beszélgettünk, hogy elfelejtettem elindítani a felvevőmet. Miután végre megtettem, több mint egy órán át beszélgettünk mindenről, a Portlandi változásoktól kezdve a családtörténeteken át a költözésen át az asztrológiáig, az utolsó Unikornisig.

***

a Rumpus: szóval mesélj a kapcsolatodról Portlanddel. Mert Portland tényleg úgy érzi, nekem, mint a shine of the Ever átmenő karaktere.

Foster: ez. Ez a kimondatlan karakter. Az én Anna Kareninám. Azt hiszem, csak az elmúlt néhány évben tényleg meg kellett birkóznom azzal a ténnyel, hogy Portlandi író vagyok. Ami valami…

Rumpus: ez egy dolog.

Foster: ez valami, amit nem szuper pumpált körülbelül, őszintén szólva. Szeretem Portlandet, de nem mondanám, hogy itt vagyok az író közösség része, ahogy mások is. Elfogadtam, hogy Portland, akár tetszik, akár nem, nagyon is része annak, aki most vagyok, és hogy ez tájékoztatja a művészetemet. De, igen, úgy értem, a múltam Portland – szel régre nyúlik vissza, ahogy mondani szokták. A családom 1842-ben egy fedett szekéren érkezett Oregonba.

Rumpus: Tényleg?

Foster: még mindig vannak darabjai a kocsi a lakásomban. A családtagom, aki idejött, egy nagyon gazdag brit család második és kedvezőtlen fia volt, amelynek hatalmas ültetvénye volt a Karolinákban, és egy egyetemi város egyik alapítója volt.

Rumpus: Azta.

Foster: Igen. Tehát ez a hátrányos helyzetű fiú, bármilyen okból, elhagyta otthonát, miután befejezte tanulmányait, és zsoldos lett a francia és indiai háborúban. A róla készült képek egy nagyon szigorú, megalkuvást nem ismerő, vad embert mutatnak. Ő volt az egyik ember, aki idejött, munkát találni, mint egy útmutató, egyfajta úttörő. 1840-1841-ben csatlakozott egy szekérvonathoz Georgiában, és kivitte őket Oregonba, és egyike volt azoknak, akik aláírtak egy dokumentumot Champoeg-ben, Oregonban, mondván, hogy Oregon az Egyesült Államok része legyen. Ő volt az egyik eredeti dzsentrifikáló, ha így akarod hívni. Vagy az eredeti gyarmatosítók. Apám a seregben szolgált, így ugráltunk. De mindig is kötődtem Portlandhez. Nyáron küldtek ide minket. Nagyon közel vagyok a nagymamámhoz, különösen. Portland 2002 óta teljes munkaidőben az otthonom. Szóval ez a fajta, ahol a könyv kezdődik. Tudom, hogy a leírásban azt mondtuk, hogy ez a 90-es évek korszaka. De, nekem, a 90-es évek körülbelül húsz éve voltak Portlandben.

Rumpus: Nos, a 90-es évek álma még mindig életben van, vagy volt.

Foster: voltam abban a műsorban.

Rumpus: biztos vagyok benne, hogy van. Azt hiszem, ha elég sokáig éltél itt…

Foster: ez a szabály része. Ha elég régóta élsz itt, Portlandián kell lenned. És tudod, hol vannak a jó fánkok.

Rumpus: mit mondtál arról, hogy újra és újra visszatérsz Portlandbe? Úgy érzem, hogy a történeteid szereplői kissé másképp érkeznek Portlandbe. Majdnem olyan, mintha megragadtad volna azt az érzést, hogy újra és újra visszajössz Portlandbe, más szemekkel és más perspektívákkal.

Foster: Nos, ez a fajta vicc, ugye? Ritkán találkozom valakivel, aki itt született, itt nőtt fel, és itt maradt.

Rumpus: szóval Foster néven írsz, és a könyved Claire Rudy Foster alatt jelenik meg?
Foster: Helyes.

Rumpus: és amikor az emberek azt kérdezik: “hogy hívjalak? Hogyan utalunk Önre?”

Foster: udvariasan mondom: “a vezetéknevemen megyek.”Egyfajta darázs, azt hiszem.

Rumpus: tetszik.

Foster: ha korábban lettem volna az idézőjeles “karrieremben” ezt megelőzően, azt hiszem, valószínűleg csak teljesen megváltoztattam volna. De ezen a ponton írtam annyi helyen. Úgy értem, azt hiszem… egy évben több mint kétszáz cikket és két könyvet publikáltam, tudod? Ami a bylines-t illeti, sok mindent kell feltakarítani. Csak nem éri meg. Is, szeretem a ” Foster.”Azt hiszem, ez megfelel nekem. Ez egy ige. Ez azt jelenti, hogy ” vigyázni valamire.”

Rumpus: ez szép.

Foster: köszönöm. És tudod, egy kicsit irigylem a barátaimat, akik újrateremtik magukat, mielőtt közszereplővé válnának. De nekem nem volt ilyenem. Szóval csak az vagyok, ami vagyok. Sok következménye volt annak, hogy transzként jöttem ki, majd ragaszkodtam a fegyvereimhez. Nagyon, nagyon nehéz volt. És nekik is nehéz volt, azt hiszem. És nagyon szerencsés vagyok, hogy máshol is elfogadnak, tudod? Hogy legyen választott családod. Hogy ne érezzem magam teljesen nemkívánatosnak.

Rumpus: a választott családok sokat mutatnak a Shine of the Ever-ben.

Foster: ők. Ez egy nagyon fontos téma volt. Úgy értem, a könyvben szereplő történetek, azt hiszem, 2005-ben kezdődtek. Ez hosszú terjedés volt. Ezek nem mind új darabok. Néhányat már korábban is publikáltak. A” Pas de Deux ” 2006-ban jelent meg, és a Toasted Cheese legjobb internetes díjára jelölték. A “Venus Conjunct Saturn” egy másik antológiában jelent meg, és Pushcartra jelölték. Ezek a történetek már körül egy kicsit, néhány közülük. A címdarab a végzős szakdolgozatomként indult.

Rumpus: egyetemista?

Foster: Igen.

Rumpus: ez hosszú idő.

Foster: tizenhárom év telt el. Tehát időbe telt, amíg ezek a darabok összeálltak. De úgy gondolom, hogy ez a folyamat párhuzamos a saját növekvő öntudatommal. Tudod, hogy mindig is buzi voltam. Úgy értem, én már ki, mint buzi örökre. De a transz dolog új.

Rumpus: tehát a szüleid rendben voltak a kíváncsisággal, csak kiakadtak—

Foster: figyelmen kívül hagyták.

Rumpus: Ó, figyelmen kívül hagyták a furcsaságot?

Foster: “azt csinálsz, amit akarsz. Csak tartsd meg magadnak.”

Rumpus: értem.

Foster: és bántottak. De a gyűjtemény azt hiszem, tényleg jött ki, hogy a vágy, hogy úgy érzi, tartott. Végigsétálni ezen a helyen, tudva, hogy nem vagy egyedül. Valószínűleg már volt ez a tapasztalat, de ha már élt Portland elég hosszú, akkor nem lesz képes menni sehova anélkül, hogy valaki tudja.

Rumpus: Igen.

Foster: nem számít, milyen nagy lesz Portland, észrevettem, hogy még mindig ilyen kisváros, és ezt nagyon szerettem volna tükrözni a gyűjteményben. Mint, szándékosan összekapcsolja a karaktereket, munkatársaikat, akik nem ismerik egymást, vagy a postás, vagy a végső Leszbikus. Az a működő dolog, ami az, hogy” lefeküdtem az exeddel, ” de egyikünk sem találkozott vele. Tudod? Csak az a sok minden. Az exek megosztása. “A mi” barátnőnk. Tudod, ilyesmi?

Rumpus: Ó, volt egy kérdésem ezzel kapcsolatban. Ó! Mert amikor egyszerre jelentünk meg a sarkon, ezért voltam olyan, mint, “ez olyan, mint a könyved. Ez egy dolog. Ez fog történni a könyvedben.”Olyan volt, mint egy jelenet.

Foster: ez egy jelenet. Lehet, hogy egy jelenet.

Rumpus: nos, megkeresem a következő gyűjteményedben. Oké, szóval kíváncsi voltam néhány boszorkány, Tarot, Horoszkóp-y cuccra, ami az örök ragyogásában van, és annak kapcsolata a furcsasággal. Milyen érzés, hogy ez a két dolog összeütközik egymással?

Foster: először is, az asztrológia meleg.

Rumpus: mondj többet.

Foster: ez. Tudod, amikor péntek 13-ról beszéltünk, és a patriarchátus felforgatta a femme hatalmat, észrevettem, hogy a queer kultúrában, legyen az nyelv a pofán, vagy tábori vagy bármi, valódi vágy van arra, hogy megkapja azt a hatalmat és kényelmet, amelyet a hit vallási struktúra nélkül nyújt, ami rendkívül elnyomó lehet a queer emberek számára. Isten visszatérő téma a könyvben, valamint a spiritualitás. Számomra az asztrológia, a tarot, a pogányság, a rituálé a furcsa spiritualitás. Ez egy olyan hely az egyházon kívül, ahol még mindig megtalálhatjuk hatalmunkat és tartozhatunk. Ez az alternatíva Istennek, Istennek, az Atyának, odakint. Isten a szabályalkotó. De az is, értem, tudod, hogy egy lány flörtöl veled, amikor megkérdezi, hogy kapcsolatba léphetsz-e a Társsztárral.

Rumpus: azt sem tudom, mi az.

Foster: heteroszexuális vagy?

Rumpus: Nem!

Foster: tudod, mi az emelkedő jel?

Rumpus: Mm-hmm

Foster: igen, meleg. De ez a vicc. Mert mint Portlandben, ha ismered a napjelet, a holdjelet és a felkelőjelet, akkor valószínűleg buzi vagy.

Rumpus: Igen. Vízöntő. Ha esetleg érdekelne. Én is azon tűnődtem, amikor az asztrológiáról, a boszorkányságról és erről az egész alternatíváról beszéltél … Észak-Kaliforniában nőttem fel, és anyám nagyon New Age-es volt, és ezért nagyon sokáig elutasítottam ezeket a dolgokat. Azt mondtam: “ez olyan, mint az a szar, amit anyám csinál, és én nem akarok vele foglalkozni.”

Foster: ez igazságos.

dübörgés: De aztán találkoztam néhány emberrel, akik nem olyanok voltak, mint az anyám, akit szerettem, akik azt mondták nekem, “nem, a varázslat olyan, mintha azt hirdetnéd, amit csak akarsz, hogy varázslat legyen. Mintha meg tudnád mondani, mik a dolgok, és csak vannak.”Olyan voltam, mint, Ó! Nem kell mástól hatalmat szerezned. Lehet, hogy a sajátod.

Foster: az egyik dolog, amit szeretek benne, hogy eredendően anti-hierarchikus.

Rumpus: Igen! Ez.

Foster: úgy értem, feliratkozhatsz egy órára, és megkaphatod az asztrológusodat, akit szeretsz, vagy azt hiszem, tanulhatunk egymástól. De ott van a hatalom-over fogalma, a power-under valójában nem része ennek a rendszernek. Nekem, az asztrológia az énen belüli szabadság rövidítése. Furcsa szempontból pedig azt hiszem, igazán felhatalmazó azt mondani, hogy “igen, az életem varázslat. Igen, tele vagyok hatalommal. Az életem egy igézet. A szavaknak, amelyeket beszélek, van értelme, mert mindenkit meg fognak változtatni, akit megérintenek.”Ez hatalmas. Nem kell engedély, hogy beszéljek.

Rumpus: igaz, ami hatalmas. És a másik dolog, amire a buzgósággal és a boszorkányos spiritualitással gondolok, az az, hogy mindez megelőzi ezt a másik szar réteget, amellyel mindannyian hagyományként nőttünk fel.

Foster: ez a régi dolog?

Rumpus: Igen, ti olde szar réteg. Tudod, azt?

Foster: imádom.

Rumpus: annyira ékesszóló vagyok. Olyan sok tudós van a könyvében. Tudományos ember vagy?

Foster: egyfajta. Anyám huszonöt évig parkőr volt, én pedig invazív gyomokat húztam a mezőkön. Így csináltuk a dolgokat. A természetvédelem nagyon, nagyon fontos érték a családomban. Az apja a tengerbiológia professzora, aki felemelt engem dagály a kaliforniai parton. Szóval mindig így látom a dolgokat. Azt is gondolom, hogy az általunk használt taxonómiák saját varázslatuk. Azt hiszem, van egy ötlet, ami elterjedt több spirituális úton, ahol ha tudod valaminek a valódi nevét …

Rumpus: a névadás, mm-hmm.

Foster: …hívhatod a nevén, és válaszolni fog neked. Tehát azt látom, hogy a tudományban, ahol az emberek elkülöníthetik ezeket a dolgokat, részecskéket vagy ezt az organizmust, és megnevezik és látják, akkor a miénk lesz.

Rumpus: tehát a kérdésem az, hogy mindezek a dolgok léteznek a nevük nélkül. Mintha atomok és kvarkok történtek volna, mielőtt bárki is körül lett volna, hogy megnevezze, tehát mi az elnevezés varázsa? Hamis megértést ad nekünk egy olyan dologról, amit valójában nem értünk?

Foster: igen. És úgy gondolom, hogy számomra a névadási folyamat és az azonosítási folyamat erőt ad, és egyben korlátoz is. Azt hiszem, nagyon csábító azt mondani: “Én vagyok ez a dolog, és holnap is az leszek.”De az identitásom nem létezik a nyelvben, és ez rendben van. Elmagyaráztam, hogy ha valaki “ő” – nek hív, akkor nem különösebben tetszik, de nem rólam szól. Úgy gondolom, hogy valaki más felfogása és az általuk használt nyelv sokkal többet mond magáról, mint rólam.

Rumpus: Nos, ez jelzi, hogy mit látnak.

Foster: ez az, amit látnak. Ismeri az Utolsó egyszarvút?

Rumpus: Igen.

Foster: Oké. Szóval van ez a jelenet, amikor az egyszarvút elfogta a boszorkány, emlékszel? Fortuna Mama éjféli karneválja. Az egyszarvút pedig egy mágikus ketrecben tartották.

Rumpus: nem Mia Farrow az egyszarvú?

Foster: Igen. Mia Farrow, Alan Arkin, Jeff Bridges. És Fortuna mamit, akit Angela Lansbury alakíthat most, hogy belegondolok. Micsoda szereposztás! Az egyszarvú összezavarodik, mert látja a tükörképét a ketrec rácsaiban, és van egy második vaskürt. A boszorkány megigézte, és egy második szarv nőtt ki az egyszarvú homlokából. A boszorkány azt mondja: “senki sem tudja, mi vagy. Adnom kellett nekik egy kürtöt, amit láttak, mert senki sem tudja, mi vagy.”

Rumpus: Ó, igaz, mert az emberek nem látják az egyszarvút.

Foster: hacsak nem olyan vagy, mint egy érintetlen Szűz, és hol voltak azok a középkorban?

Rumpus: Sehol. Persze.

Foster: az egyszarvú radart a patriarchátus elnyomta.

Rumpus: a patriarchátus tönkretette az egyszarvú radart!

Foster: köszönöm. A patriarchátus elvette tőled az unikornisokat.

Rumpus: annyira őrült vagyok! És arra is elgondolkodtat, hogy a lányom mennyire szereti az unikornisokat, és ez elszomorít.

Foster: csodálatosak. Az egyszarvúak bármit megtehetnek. Úgy érzem, amíg el nem kezdtem megjelölni az azonosulásomat, és igazán őszinte voltam azzal kapcsolatban, hogy “igen, furcsa, nem bináris, transz író vagyok”, amíg el nem kezdtem adaptálni ezeket a címkéket, nem éreztem, hogy látnak. Ami butaság, mert az identitásom létezett …

Rumpus: mert egész idő alatt ott voltál. Mint a kvarkok.

Foster: igen, de valósággá váltam, amikor nevet kaptam rá. Tudod? És látom, hogy más emberek csinálják ezt a munkát, és tényleg kiteszik, és annyira csodálom őket, hogy azt állítják, hogy ez a dolog. Még ha tökéletlen és tökéletlen is, akkor is valami. Nagyon fontos volt számomra, hogy olyan könyvet írjak, amelynek nincs szomorú vége. Elegem van abból, hogy queer, transz, nő és nő embereket használnak áldozatként újra és újra.

Rumpus: beszélnél nekem egy kicsit a hírességekről? Mintha adhatnék egy hipotézist arról, hogy miért van az asztrológia a könyvében. De a híresség itt egy szál. Ez egy érdekes szál, amely váratlanul érezte magát.

Foster: azt hiszem, a Pacific Northwest, különösen, és a grunge kultúra, és a punk, és mindez nagyon anti-híresség. Ahol nem menő híresnek lenni. De egy nagyon hosszú ideig ez olyan, mintha lett hírhedt, vagy ismert, voltál egy eladási.

Rumpus: Igen.

Foster: az én szemszögemből tudod, hogy a bohóc az utolsó történetemben azt mondja: “szeretnék híres lenni, mert szeretném tudni, hogy tetszik-e vagy sem.”Van egy vágy, hogy lássanak. Azt akarom, hogy lássanak. Azt akarom, hogy az emberek meghallgassanak. És azt hiszem, mindenki így érez. Azt hiszem, abban a pillanatban, amikor létrehozol egy Twitter-fiókot vagy egy Facebook-fiókot, megosztod a világgal, hogy azt akarod, hogy meghallgassanak, és hogy van valami, amit érdemes mondani. És nagyon jól vagyok ezzel az impulzussal ebben a könyvben. A híresség azt jelenti, hogy ünnepelni kell, és ki nem akarja, hogy ünnepeljék?

Rumpus: imádom.

Foster: a transz léttel kapcsolatban az egyik dolog, amit megtanultam, mióta kijöttem, az, hogy az emberek meg akarnak nézni. Bámulni akarnak. Meg akarják hallgatni. Kíváncsiak. És nem hiszem, hogy arról akarok híres lenni, hogy transz vagyok. Szeretnék híres lenni arról, hogy csodálatos író vagyok.

***

Foster fényképe: Kaitlyn Luckow.